A Budai Magánorvosi Centrum keretein belül, mégis kicsit önálló részlegként működik az Egészséges Életmód Központunk.
Ennek az egységnek elsődleges célja pácienseinknek segítséget nyújtani az egészséges életmódra való áttérésben. Szakorvosi vizsgálatot követően pácienseink már tisztában vannak vele, min kellene változtatniuk, azonban az első lépések megtételéhez gyakorlati útmutatóra, ösztönzésre van szükségük. Számukra ajánljuk az Egészséges Életmód Központ felkeresését.
Itt találkozhatnak dietetikusunkkal, aki egyfelől megtanítja pácienseinknek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait általánosságban, másfelől személyre szabottan segít az adott állapothoz, betegséghez leginkább megfelelő étrend összeállításában.
Sokan szenvednek a mozgásszegény életmód miatt mozgásszervi panaszoktól, izommerevségtől, ízületi fájdalmaktól, elhízástól. Számukra jó lehetőség igénybe venni masszázs, illetve személyi tréning programunkat. Testedzéseink során leginkább a törzs izmai, azaz core-izomzat edzése kerül előtérbe, hangsúlyos nyújtás-lazítás mellett. Sportsérülések, izomhúzódások kezelésére taping terápiát alkalmazunk.
Szintén ebben a központban kapott helyett az alternatív gyógyászat szakrendelése is, ahol fitoterapia, természetgyógyászat felé fordulhatnak azon betegeink, akik a hagyományos orvoslás mellett kiegészítésként mást is szeretnének kipróbálni.
Gondoltunk a kicsikre is. Iskolaérettségi vizsgálat az 5-6 éves korosztály részére ajánlott, míg gyógypedagógusunk újszülött kortól várja a fejlődésükben picit megkésett, vagy a lassabban, illetve másként fejlődő apróságokat szűrővizsgálatra.
Dietetika
Yilmaz-Borsodi Beáta bemutatása
Dietetika
Tószegi Lídia, dietetikus és sport-specifikus dietetikai szakember bemutatása
Tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz az átállás, ha étrendi változtatásokról van szó, azonban sokkal egyszerűbb lehet, ha ezt nem egyedül kell végigvinned. Hiszem, hogy apró, fokozatos, de tudatos módosításokkal rengeteget tehetünk egészségi állapotunkért. Legyen szó életmódváltásról vagy betegségről, úgy gondolom, hogy akkor tudjuk a legjobb eredményeket elérni, ha maximálisan alkalmazkodunk az életritmusodhoz, egészségügyi állapotodhoz, céljaidhoz és preferenciáidhoz. Emiatt a tanácsadásaim során arra törekszem, hogy minél többet megtudjak rólad és az életviteledről, hogy egy olyan élvezetes étrendet állítsunk össze számodra, melyet könnyedén, és szívesen tudsz tartani a hétköznapokban.
Munkásságom:
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem dietetikusként, majd sport-specifikus dietetikai oklevelet szereztem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Klinikai dietetikusként dolgoztam a fekvőbeteg ellátásban, jelenleg pedig az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben vagyok terápiás dietetikus, illetve különböző csoportos foglalkozásokat tartok mind az egészségmegőrzés, mind a különféle betegségek étrendi vonatkozásaival kapcsolatban, emellett magántanácsadással is foglalkozom.
Személyi edzés
Skrapits Ágnes bemutatkozása
Andragógia valamint a kommunikáció területén szereztem a diplomáimat. Az egyetemen tanultakat felhasználva és alkalmazva az elmúlt tíz évben a felnőttképzés területén dolgozom, a szívemhez közel álló államilag elismert egészségügyi szakképzéseket és az ezekhez kapcsolódó szakmai vizsgákat szervezem.
Emellett a sport mindig jelen volt a mindennapjaimban. A fitness közel 10 éve része az életemnek. Egyre komolyabban érdekelt és szerettem volna tudatosabban végezni. Közben láttam az edzőteremben, hogy hányan végzik helytelenül a gyakorlatokat és hányan nem tudják helyesen használni a gépeket. Ezek nemcsak eredményt nem fognak hozni, de sérülésveszélyesek is. Célom a vendégek részére a kitűzött célok elérésének segítése, a biztonságos és helyes géphasználat valamint gyakorlat végrehajtásának megtanítása. A sport, a mozgás nemcsak esztétikai szempontok megvalósítása érdekében fontos, hanem az egészség megőrzésében, fenntartásában, javításában!
A fitness instruktor képzés mellett, fizioterápiás asszisztens képzést is elvégeztem. Ebben a képzésben még mélyebben, részletesebben elsajátítottam a szakmai ismereteket az emberi szervezet, ezen belül a mozgás szervrendszerének ismeretanyagára vonatkozóan. E képzésben megtanultam a különböző elektroterápiás gépek használatát, valamint a lézer terápia alkalmazását. Tervem a további szakmai tanulás, fejlődés a személyi edzés, a rehabilitáció és a sportfizioterápia területén. A Medical fitness vonal érdekes számomra. Tervem a teremedzői, személyi edzői feladatok ellátása magas szakmai tudás birtokában a preventív edzés támogatásával. Fizioterapeutaként, pedig egy esetlegesen kialakult sérülést követően a rehabilitációban való szakmai segítség nyújtása.
Mottóm: „Csinálj ma valami olyat, amit a jövőbeni Önmagad megköszön majd!” Úgy gondolom az élet minden területére alkalmazható, de az egészség megőrzése kiemelt fontosságú célkitűzés!
Végzettségeim:
- Kommunikáció-művelődésszervező BA (nyomtatott sajtó – felnőttképzés szakirányok) 2012.
- Andragógia MA 2016.
- Fitness instruktor 2018.
- Funkcionális tréner 2019.
- Elastic Therapy tréner 2018.
- Fizioterápiás asszisztens (elektroterápia, lézer,- mágnes terápia, lökéshullám terápia, tecarterapia, game ready és nyirokdrenázs) 2018.
- KinezioTape – ProprioceptivPhysiotape Alaptechnikák 2019.
Orvosi diéta
Dr. Pácz Alexandra Nóra bemutatkozása
Belgyógyász, kardiológus szakorvos
1995-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
Végzés után a Merényi Gusztáv kórház kardiológiai profilú belgyógyászati osztályán dolgoztam, majd átszervezés után, ugyanezen az osztályon a Szent István kórházban folytattam munkámat. Előbb belgyógyászatból, később kardiológiából szakvizsgáztam. Kórházi munkám mellett több másodállást is vállaltam, melyek segítségével megismerhettem a betegellátás sokszínűségét.
Második gyermekem születése után, családom érdekében, a sok éjszakai, valamint hétvégi ügyelettel járó kórházi munkát nappali szakrendelésre váltottam.
Előbb a Budai Egészségközpontban, majd a Budai Magánorvosi Centrumban helyezkedtem el.
Immár hat éve a Budai Magánorvosi Centrum orvosigazgatójaként dolgozom, ahol kardiológiai szakrendelésen kívül, a betegségek megelőzésére, az egészséges életmód terjesztésére fektetve a hangsúlyt, vezetem a managerszűrő programunkat, valamint az Egészséges Életmód Központot. A Medfood programjához csatlakozva, orvosi diéta néven segítem pácienseimet az optimális testsúly elérésében.
Kicsi gyermekkorom óta aktívan, gyakorlatilag napi szinten sportolok, számos sportágat kipróbálva, versenyeken részt véve. . Hiszem, hogy csak úgy lehetek pácienseim számára hiteles, ha én magam is úgy élek, ahogyan azt nap, mint nap számukra javaslom.
Annak érdekében, hogy pontos tanáccsal láthassam el betegeimet, orvosi diplomám, valamint szakvizsgáim mellé, néhány évvel ezelőtt személyi edzői képesítést szereztem.
Hiszem, hogy soha nem késő változtatni. Hiszek a sport erejében, tudom, hogy számos egyéb jótékony hatása mellett a sport rendszerességre, kitartásra, fegyelemre nevel. Ezen tulajdonságok az élet bármely terén kulcsfontosságúak. A rossz szokások leküzdéséhez, a helyes étrend kialakításához, a tudatos életmódváltáshoz elengedhetetlen a páciens szilárd elhatározása. Tudom, hogy sokszor egyedül nehéz elindulni, rengeteg kérdés, kétely, félelem tör elő. Ilyenkor fontos, hogy legyen valaki, akibe lehet kapaszkodni, aki megérti ezeket a problémákat, átsegít a holtpontokon. A hozzámfordulóknak segítek az út kijelölésében, a reális célok megfogalmazásában, a motiváció fenntartásában.
Psychológus
Balla Györgyi bemutatása:
A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében szereztem okleveles pszichológus
diplomát, kognitív és neuropszichológia szakirányon. Jelenleg a BME Pszichológia Doktori
Iskola hallgatójaként az idősebb korosztály kognitív állapotfelmérésével és tréning
technikákkal történő fejlesztésével foglalkozom. Célom egy olyan új mérőeljárás
kifejlesztése, amely érzékeny, egyszerű és olcsó, mégis időben jelzi a demencia kialakulását.
Szakterületem az autogén tréninggel támogatott stresszkezelés, illetve a testsúlycsökkentés és
a dohányzás leszokás támogatása kognitív viselkedésterápiás eszközökkel. Fontos számomra,
hogy klienseim megértsék saját működésüket, tudatosabbá váljanak, megleljék és
megerősítsék belső erőforrásaikat. Hiszek az értő figyelem, az empátiás, elfogadó attitűd
erejében.
Neutológia
Dr. Horváth Rita főorvos az Országos Idegtudományi Intézet Stroke Osztályának részlegvezető főorvosa, az OITI Neurosonológiai Laboratóriumának vezetője.
Kiemelt szakterületei a stroke-ellátás és a neurosonologia, számos nemzetközi és hazai tudományos társaság tagja. Tudományos érdeklődési területei az acut stroke ischaemias jeleinek vizsgálata, az agyi keringés vizsgálata, az emboliadetektálás.
Szakmai profil: fejfájás, szédülés, fülzúgás, derékfájás, lumbago, kéz- és lábzsibbadás, feledékenység, stroke, Parkinson betegség.
Orvosi diplomáját 1995-ben a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szerezte, 1999-ben neurológiából, 2005-ben klinikai farmakológiából tett szakvizsgát, minősített neurosonológus. 2014-ben Neurosonológia licence vizsgát tett, majd 2015-ben megszerezte a Vascularis neurológia licence vizsgát is.
Pályafutását az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Agyérbetegségek Országos Központjában kezdte, ahol annak megszűnéséig dolgozott.
Ezt követően 2007-től az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (OITI) munkatársa. 2010-2012 között a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neurológiai Osztályán dolgozott, a Stroke Ambulancia és a TCD Ambulancia vezetőjeként. 2012-től ismét az OITI munkatársa.
2000-2001 között 2 évet töltött az NIH NINDS intézetében, ahol idegtudományi alapkutatásokat végzett, melynek fő területe az akut stroke ischaemias jeleinek vizsgálata volt.
Tudományos társasági és szakmai tagság
Magyar Stroke Társaság
Magyar Neroszonológiai Társaság
European Stroke Society
European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics
Sebészet
Dr. Regőczi Tamás bemutatása
Budapesten születtem, és tanultam a gimnázium harmadik osztályáig. A végzős évemet egy ösztöndíj révén az Egyesült Államokban töltöttem. Az amerikai érettségit követően az orvosi egyetem első évét is az USA-ban teljesítettem, hátralévő orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen (Budapest) végeztem, majd 1999-ben doktoráltam. Az egyetem alatt 1 évet ismét külföldön, Németországban sikerült töltenem és tanulnom (Giessen-i Orvosi Egyetem).
Gyakorló és gyógyító éveim során sebészetből (2006.) és plasztikai sebészetből (2010.) szakvizsgáztam.
Végzésem óta a Szent Imre Kórházban dolgoztam, először az Általános Sebészeti -, majd a Plasztikai – és Helyreállító Sebészeti részlegen. Külföldi gyakorlaton voltam egy emlősebészeti centrumban Amerikában, sürgősségi orvoslás oktatása miatt Németországban, idegsebészeti továbbképzés miatt szintén Németországban.
A sebészet mellett több évig dolgoztam a gyermek- és felnőtt sürgősségi ellátásban Zsámbékon. Az Egészségügyi Továbbképző Intézet (ETI) Postgraduális képzési programján belül előadó, oktató és vizsgáztató voltam hasi sebészet teljes tárgykörében. Szakmai eredményeimről több előadás, cikk és poszter készült nemzetközi – és haza kongresszusokra, ill. szakmai forumokra.
Nagy számban végzem a fájdalommentes, bélvarrógéppel végzett aranyér műtétet (Longo műtét, PPH), a hasfali sérvek helyreállító műtéteit, a bőr daganatos elváltozásainak plasztikai sebészeti eltávolításait, az emlő szépészeti- és gyógyító műtéteit, mindezt a sebészet- és plasztikai sebészet általános esetei mellett.
Angolul felsőfokon és németül középszinten beszélek.
2013. közepén tértem hazánkba vissza 2 éves külföldi sebészeti tevékenység után. Egy kanadaiak által üzemeltetett kórházában voltam vezető sebész.
Sebészet
Dr. Czeller Dániel bemutatása
Általános orvosi diplomámat 2016-ban szereztem meg a Semmelweis Egyetemen. Végzés után a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházának Általános Sebészeti Osztályán helyezkedtem el, jelenleg is itt dolgozom. 2022-ben kiválóan megfelelt minősítéssel általános sebészeti szakvizsgát tettem.
Gyermekkorom óta sebésznek készültem, mindig is szerettem, ha „kézzelfogható” és látványos eredménye van a munkámnak. Egyetemi éveim alatt több hónapot töltöttem rangos külföldi egyetemeken (Universitiy of Palermo- Olaszország, American University of Beirut- Libanon). Az elmúlt években nagyszámú műtétet végeztem az általános sebészet szinte teljes spektrumából. Kiemelt érdeklődési köröm a laparoszkópos vastagbél-, és végbélsebészet. Ezenkívül nagy számban végzek laparoszkópos epehólyag-eltávolítást, sérvrekonstrukciót, emlő és proktológiai műtéteket. Rendszeres résztvevője és előadója vagyok hazai kongresszusoknak, tanfolyamoknak.
Sebészi tevékenységem során kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy az adott beavatkozás a lehető legkisebb megterhelés és fájdalom mellett kitűnő funkcionális és esztétikai eredményt adjon.
Érsebészet
Dr. Matlakovics Balázs bemutatása
2010-ben diplomáztam a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán. Már a korai egyetemi évek alatt is a szív és érsebészettel kezdtem foglalkozni és számos kutatásba kapcsolódtam be, több szakmai díjjal is jutalmaztak a szív ingerültvezető rendszerének vérellátása, valamint különböző képalkotó eljárások (CT, DSA, intravascularis ultrahang) vizsgálata kapcsán. Az egyetem után a Honvédkórház Szív-, Ér- és Mellkassebészeti osztályán kezdtem dolgozni, 2017-ben szívsebészeti, 2020-ban érsebészeti szakvizsgát tettem, mindkét szakterületet aktívan gyakorlom. 2020-tól a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozom szív és érsebészként, valamint az Országos Traumatológiai Intézetben foglalkoztam korábban érsebészeti trauma ellátással. Fő szakterületem a minimál invazív (kis feltárásból végzett) szívműtétek (aorta billentyű, mitralis billentyű és CABG műtét szívkoszorúér áthidalás), billentyű plasztikák), komplex szív és érsebészeti beavatkozások (nagyerek a szívtől a lábszárig), az aorta ív sebészete, valamint visszérsebészet. Számos hazai és külföldi tréninget elvégeztem minimál invazív sebészet és lézeres visszérsebészet témában.
Orvos-esztétika
Dr. Káli Gábor bemutatása
2010-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi karán. Az egyetem után biotechnológiai kutatási területen helyezkedtem el. 2014-től Belgiumban, majd Svájcban az őssejtek kutatásával foglalkoztam. Munkám során rendszeresen lehetőségem nyílt nemzetközi képzéseken részt venni, ahol találkozhattam a medicina innovatív és dinamikusan fejlődő területeivel. Felismertem, hogy mennyi lehetőséget és újdonságot rejt magában az orvos-esztétikai szakma. Lenyűgöztek azok az eredmények, melyek ma már műtéti beavatkozások nélkül elérhetőek általa, így szakmai képzésemet ezen irányban folytattam tovább.
2018 óta foglalkozom esztétikai orvoslással. Rendkívül fontosnak tartom a hitelességet, a széleskörű ugyanakkor alapos szakmai tudást és felkészültséget, ezért is döntöttem a nemzetközileg elismert American Academy of Aesthetic Medicine képzésének elvégzése mellett.
Az elmúlt évek során az orvos-esztétikában olyan szakmai kihívást és motivációt találtam, ami folyamatos tanulásra ösztönöz, hiszen egy olyan dinamikusan fejlődő területen dolgozhatok, amely rendkívül sok lehetőséget és újdonságot rejt magában nap, mint nap. Lenyűgözőnek tartom azokat az eredményeket, melyek ma már műtéti beavatkozások nélkül elérhetőek általa az anti-aging és a szépészet területén.
Számomra mindig is fontos volt az igényes, harmonikus, de ugyanakkor természetes megjelenés. Esztétikai orvosként is ezeket az elveket követem, munkám során célom, minden pácienssel a közös együttműködés kialakítása, az igények, elképzelések legprofesszionálisabb és legkorszerűbb módon történő megvalósítása.
Kiemelt szakterületeim közé tartoznak a hialuronsavas feltöltések, ajakfeltöltés különböző technikákkal, botox kezelések, PRP és különféle skinbooster kezelések és az intim esztétikai rejuvenáció.
Ortopédia
Dr. Vas Roland bemutatása
Ortopéd-Traumatológus és Mozgásszervi Rehabilitációs szakorvos
Tanulmányok:
2000 Semmelweis Egyetem ÁOK
2008 Ortopéd-Traumatológiai szakvizsga
2014 Mozgásszervi Rehabilitációs szakvizsga
Munkahely:
2000-2002 Semmelweis Egyetem
2002-2006 Uzsoki Utcai Kórhát Ortopéd Traumatológiai Osztály
2006-2023 Országos Mozgásszervi Intézet Ortopéd Osztály
2005- Sürgősségi betegellátás
Szakmai profil:
Arthrosiok kezelése, porckopás, mozgásszervi betegségek konzervatív kezelése, nagyízületi endoprotetika, lábdeformitások kezelése, műtéti ellátása, térdarthroscopia
Alsó végtagi contracturák kezelése, műtéti megoldása, teljes körű Ortopéd szakvizsgálat, fizikális vizsgálat, mozgásszervi állapotfelmérés
Életmód tanácsadás, életvezetés
Dietetika árlitsa
Első tanácsadás (60 perc) | 20 000 Ft. |
Kontroll (30 perc) (kontroll konzultációnak minősül, ha ugyanazon beteg 1 hónapon belül ismét jelentkezik) | 14 000 Ft. |
Testösszetétel mérés+eredmények kiértékelése (10 perc) | 10 000 Ft. |
1 órás dietetikai tanácsadás testösszetétel méréssel SECA | 24 000 Ft. |
Dietetikai 45 perces kontroll +SECA | 18 000 Ft. |
Gyógytorna árlista
Állapotfelmérés, első vizsgálat 60 perc | 20 000 Ft. |
Egyéni gyógytorna 60 perc | 18 000 Ft. |
Egyéni gyógytorna 30 perc | 11 000 Ft. |
Kinesio Tape ragasztás | 3 000 Ft. |
Páros torna (2 fő részére) | 12 000 Ft/fő (24 000 Ft/2 fő) |
Balla Györgyi Pszichológus árlistája
Pszichológiai konzultáció, tanácsadás | 18.000 Ft. |
Autogén tréning | |
egyénileg 12 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 15.000 Ft/alkalom 14.000 Ft/alkalom |
csoportban 12 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 14.000 Ft/alkalom 13.000 Ft/alkalom. |
Testsúlycsökkentés kognitív viselkedésterápiával | |
egyénileg 20 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 15.000 Ft/alkalom 14.000 Ft/alkalom |
csoportban 20 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 14.000 Ft/alkalom 13.000 Ft/alkalom |
Dohányzás leszokás támogatása | |
egyénileg 6 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 15.000 Ft/alkalom 14.000 Ft/alkalom |
csoportban 6 alkalmas bérlet vásárlása esetén | 14.000 Ft/alkalom 13.000 Ft/alkalom. |
Neurológia árlista
Első szakvizsgálat, kórtörténet-felvétel, leletek áttekintése, diagnózis felállítás, javaslat | 29 000 Ft. |
Kontrollvizsgálat (kontroll konzultációnak minősül, ha ugyanazon beteg 1 hónapon belül ismét jelentkezik) | 24 000 Ft. |
Demencia vizsgálat | 35 000 Ft. |
Carotis duplex ultrahang vizsgálat | 27 000 Ft. |
Receptírás | 5 000 Ft. |
Sebészet árlista
Sebészeti szakorvosi vizsgálat | 30 000 Ft. |
Sebészeti kontroll konzultáció | 25 000 Ft. |
Anyajegy eltávolítás 1 darab | 60 000 Ft. |
Anyajegy eltávolítás 2 darab | 70 000 Ft. |
Anyajegy eltávolítás 3 darab | 80 000 Ft. |
Anyajegy eltávolítás 4 darab | 90 000 Ft. |
Anyajegy eltávolítás 5 darab | 100 000 Ft. |
Arc sebészeti (bőr onkoplasztika, plasztikai sebész által) műtét | 60 000 Ft. |
Bőrelváltozás eltávolítása (jó- és rosszindulatú bőrelváltozások) 1 darab | 60 000 Ft. |
Bőrelváltozás eltávolítása (jó- és rosszindulatú bőrelváltozások) 2 darab | 70 000 Ft. |
Bőrelváltozás eltávolítása (jó- és rosszindulatú bőrelváltozások) 3 darab | 80 000 Ft. |
Bőr alatti elváltozás eltávolítása (lipoma, atheroma, idegentest) 1 darab | 60 000 Ft. |
Bőr alatti elváltozás eltávolítása (lipoma, atheroma, idegentest) 2 darab | 70 000 Ft. |
Bőr alatti elváltozás eltávolítása (lipoma, atheroma, idegentest) 3 darab | 80 000 Ft. |
Benőtt köröm sebészeti megoldása | 50 000 Ft. |
Szövettan | 20 000 Ft/darab |
Ortopédia árlista
Kórtörténet-felvétel, leletek áttekintése, diagnózis felállítás, terápiás javaslat | 29 000 Ft. |
Kontroll vizsgálat (kontroll konzultációnak minősül, ha ugyanazon beteg 1 hónapon belül ismét jelentkezik) | 24 000 Ft. |
Injekciós kezelés | 12 000 Ft. |
Érsebészet árlista
Szakorvosi vizsgálat | 28 000 Ft. |
Szakorvosi vizsgálat dopplerrel | 34 000 Ft. |
Szakorvosi vizsgálat doppler + duplex | 38 000 Ft. |
Kontroll vizsgálat (1 hónapon belül) | 22 000 Ft. |
Első vizsgálat + duplex + injekciós kezelés | 55 000 Ft. |
Alsó-, felső végtagi artériás ultrahang (Doppler, Duplex) | 25 000 Ft. |
Sclerotherapia | 30 000 Ft/alkalom |
Habsclerotherápia - Duplex vizsgálattal - 1 végtag | 60 000 Ft. |
Lézeres viszérműtét 1 lábon | 400 000 Ft. |
Lézeres viszérműtét 2 lábon | 550 000 Ft. |
Beadási díj | 12 000 Ft. |
Diprophos + Lidocain | 5 000 Ft. |
Orvos-esztétika
Orvos-esztétikai konzultáció* | 25 000 Ft |
BOTOX KEZELÉSEK | |
Botox kezelés (mimikai ráncok kezelése) 3 régió | 110 000 Ft |
Botox kezelés (mimikai ráncok kezelése) 2 régió | 80 000 Ft |
Botox kezelés (mimikai ráncok kezelése) 1 régió | 50 000 Ft |
Botox Brow Lift | 60 000 Ft |
Nyuszi ráncok (kis ráncok kezelése az orr mentén) | 40 000 Ft |
Dohányzó ráncok kezelése | 60 000 Ft |
Gummy Smile botox (ínymosoly) | 40 000 Ft |
Marionett ránc kezelés (DAO kezelés) | 60 000 Ft |
Masseter botox (széles állkapocs kezelése) | 110 000 Ft |
Állív emelése botox kezeléssel | 110 000 Ft |
Botox izzadásgátlás hónalj vagy tenyerek területén | 160 000 Ft |
HIALURONSAVAS FELTÖLTÉSEK | |
Hialuronsavas feltöltés (arcformázás / ráncfeltöltés / szem alatti karikák feltöltése) 1 ml | 110 000 Ft |
Hialuronsavas Ajakfeltöltés 1 ml | 110 000 Ft |
Hialuronsavas Ajakfeltöltés 0,5 ml | 85 000 Ft |
BŐRMINŐSÉGJAVÍTÓ KEZELÉSEK | |
PRP arckezelés (Drakula terápia) | 100 000 Ft |
Aesthefill kollagén stimuláló kezelés teljes arc | 240 000 Ft |
Juvederm Volite orvosi mélyhidratálás 1 ml | 110 000 Ft |
Profhilo kezelés 2 ml | 125 000 Ft |
Ejal 40 kezelés 2 ml | 100 000 Ft |
Allergan HarmonyCa kezelés 1,25 ml | 150 000 Ft |
SZÁLBEHÚZÁS | |
Kollagén stimuláló mono vagy screw szálbehúzás | 130 000 Ft-tól |
Fogazott COG szálbehúzás 1 szál | 40 000 Ft |
SZEMKÖRNYÉK KEZELÉSEK | |
PRP szemkörnyék kezelés | 100 000 Ft |
NCTF Nanosoft szemkörnyék kezelés1 ml | 80 000 Ft |
ZSÍRBONTÓ, FESZESÍTŐ KEZELÉSEK | |
Sagoni Melt zsírbontó kezelés | 70 000 Ft/ampulla |
RRS Strimatrix / Cellutrix bőrfeszesítő kezelések | 50 000 Ft-tól területtől függően |
HAJERŐÍTŐ KEZELÉSEK | |
PRP hajkezelés 1 alkalom | 130 000 Ft |
PRP hajkezelés csomag: 1 kezelés 2 hetente 8 héten keresztül (összesen 4 alkalom). | 470 000 Ft |
DR. CYJ hair filler kezelés 1 alkalom | 110 000 Ft |
DR: CYJ hair filler csomag: 1 kezelés 2 hetente 8 héten keresztül (összesen 4 alkalom). | 400 000 Ft |
RRS hajkezelés 1 alkalom | 60 000 Ft |
RRS hajkezelés csomag: 1 kezelés 2 hetente 8 héten keresztül (összesen 4 alkalom). | 220 000 Ft |