Emlőszűrés

Miért fontos az emlőszűrés?
Az emlőrák 50-65 év között a leggyakoribb, de ma már a fiatalabb nőket is egyre gyakrabban érinti. A magyar női népesség átlagos emlőrák-kockázata 8-10 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy élete során minden 10-12. nőnél alakul ki a betegség. Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel, és nagyjából 2000 nő hal bele a betegségbe. Az emlőrák ezzel a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata.

Az emlőszűrés azoknak az asszonyoknak a rendszeresen – kétévenként – megismételt vizsgálata, akiknek ugyan nincsenek emlőrákra utaló tüneteik és panaszaik, ámde életkoruk miatt ki vannak téve az emlőrák kifejlődése kockázatának. Ez a kockázat a 45 és 65 év közötti életkorban a legnagyobb. A szűrés célja a kifejlődés kezdeti szakában lévő, korai, kicsi, még nem is tapintható csomók felkutatása.

Az emlők önvizsgálata
Fiatal felnőtt korától kezdve minden nőnek gondot kell fordítania emlőinek rendszeres vizsgálatára.
Az emlő önvizsgálatát 20 éves kortól havonta egyszer, lehetőlega menstruációs periódust követően végezze el, amikor a mell nem érzékeny vagy duzzadt (a menstruáció lezajlását követő hétvége a célszerű időpont, amikor az emlő a legpuhább és a legkönnyebben áttapintható).

Kezdje a vizsgálatot az emlők megtekintésével: látható-e jelentős nagyságbeli különbség, esetleg a bőr behúzódása, megvastagodása. Tekintse meg az emlőket tükörben több irányból, csípőre tett, majd fej fölé emelt kézzel.

  • Álljon egy nem torzító tükör elé. Nézze meg melleit, mellbimbóit alaposan, szemből és oldalról egyaránt, hogy nem tapasztal-e alaki változást.
  • Ismételje meg ugyanezt felemelt karokkal.
  • Bal karját továbbra is felemelve, jobb kezével és zárt ujjakkal köröző mozgással tapintsa át bal mellét – arra figyeljen, hogy nem érez-e göböt vagy csomót. Ezután jobb oldalát is vizsgálja meg ugyanígy.
  • Feküdjön le, bal válla alá tegyen párnát, bal karját nyújtsa feje fölé. Jobb kezével, körkörös mozdulatokkal kívülről befelé, a mellbimbó felé haladva ismét tapintsa át mellét.
  • Most vizsgálja meg az emlő és a hónalj közötti területet, illetve a hónaljakat úgy, hogy karját először a feje fölé tartja, majd a törzse mellé engedi.
  • Enyhén nyomja meg mellbimbóit, és figyelje, nem mutatkozik-e váladékozás. Ismételje meg az előző pontok alatt írtakat a jobb mellével is.

Ha az emlők önvizsgálata során vagy bármikor az alábbi tünetek valamelyikét észlelné, haladéktalanul forduljon orvoshoz:

  • csomó vagy göb az emlőben vagy a hónaljban
  • a mell formájának megváltozása
  • váladékozás a mellbimbóból
  • a mellbimbó tartós behúzódása
  • az emlő bőrének megváltozása (pl. új redő vagy gödröcske megjelenése)

(forrás: daganat.hu)

Az emlők szakszerű áttapintása gyakorlott szakszemélyzet által (az ún. fizikális emlővizsgálat) alkalmas ugyan a viszonylag kisebb, de már nem kicsi emlőrákok kimutatására, de a szűrés tulajdonképpeni céljának elérésére: a még nem tapintható emlőbeli csomók észrevételére nem képes. A tapintásos emlővizsgálat ezért önmagában nem fogadható el szűrővizsgálati módszernek.

Emlő ultrahang

40 éves kor alatt az emlő vizsgálatára legalkalmasabb módszer a mell ultrahang. 16 és 35 év között az emlő dús mirigyállománya és a magas sugárelnyelő képessége miatt nem a mammográfia a megfelelő vizsgálat az emlődaganatok kiszűrésére.

Ebben az életkorban ultrahang vizsgálat ajánlott. A nagy felbontású készülékek segítségével vizsgálhatók a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamata, továbbá a vizsgálat során – áttekintve a hónaljárkokat, a kulccsont feletti és alatti területet és a szegycsont környezetét – idejében felismerésre kerülhetnek a kóros nyirokcsomó megnagyobbodások is. Hogyha elváltozást észlelnek a mellben, az ultrahanggal magas arányban azonosítható, hogy folyadéktartalmú (ciszta) vagy szöveti szerkezetet mutat. A nagy feloldóképességű vizsgálófej segítségével megállapíthatóak a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamatai is.

Amennyiben Ön 40 év felett van, az emlőultrahang nem elegendő a teljes képalkotáshoz, ebben az életkorban megalapozott orvosi véleményalkotáshoz mammográfiára van szükség, a mellrák szűréséhez nem elég az ultrahangos emlővizsgálat.

Forduljon bizalommal szakorvosainkhoz!

 

A szűrővizsgálattal időben kideríthetőek és jól kezelhetőek az esetleges nőgyógyászati betegségek.

A vizsgálatra várakozás nélkül kerül sor. Az intézményben tinédzserambulancia is működik.

 

A nőgyógyászati szűrővizsgálatok tartalma:

  • Nőgyógyászati alapvizsgálat: tapintásos ellenőrzés
  • Kolposzkópos méhszájszűrés
  • Méhnyakrák-szűrés (citológia)
  • Emlőszűrés

    Foglaljon időpontot!

    Válasszon időpontot!
    Üzenet:
    Elfogadom: