A gyermekkori tikkelésről

A gyermekkori tikkelésről sokunknak van tapasztalata, valamilyen formájával szinte minden nap találkozunk, mégis sok tévképzet él róla, ami nehezíti felismerését, elfogadását és kezelését. Ugyanakkor nagy gondot okoz a tiket mutató gyermek szülei, hozzátartozói, pedagógusai valamint társai számára, így kiemelt fontosságú beszélni róla.

Mi a tik?

A tik (vagy tic) a francia nyelvből származó kifejezés, egy speciális neurológiai tünetet jelent: lehet akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő, sztereotip mozgás – vagyis motoros tik; illetve hangadás – vagyis vokális tik. Lefolyása az enyhétől a rendkívül súlyosig terjedhet, ám az extrém súlyos eseteket kivéve nem jelentkezik folyamatosan. A tikkelés sokszor fel sem tűnik a környezetnek, csak szakember azonosítja be.

A tikkelésről általában

A tikkelés nem akaratlagos jelenség. Nagyobb gyerekek el is mondják, hogy a tiket megelőzi egy kellemetlen érzés – általában a tik helyén – legtöbbször viszketés, feszülés, fájdalom formájában, mely a tik végrehajtásával enyhül.

Sokszor azt veszi észre a szülő, hogy amikor a tikkelő gyermek ellazulhat otthon, nem kell arra figyelnie, hogy mit szólnak hozzá, jobban előjönnek a tikek. Szintén jellegzetes helyzet, amikor a tikkelő gyermek az orvosi rendelőbe belépve a helyzet okozta izgalom miatt azonnal mutatja a tünetet, majd a kezdeti beszélgetés alatt megnyugodva, illetve vizsgálat alatt, feladathelyzetben teljesen tünetmentessé válik. Érdekes azonban, hogy kérésre a gyerekek minden tünetüket be tudják mutatni.

Bizonyos élethelyzetek kifejezetten provokáló hatásúak, ilyen például az iskolakezdés. Augusztus végén, szeptember elején mindig megnő a tik miatt jelentkező betegek száma. A hullámzó lefolyás azonban spontán is jelentkezhet, nem mindig köthető érzelmi állapothoz, pszichés feszültséghez. A tik diagnózisát a tünetek alapján kell felállítani, semmilyen egyéb vizsgálómódszer nem segít.

Kiknél figyelhető meg a tikkelés?

A tikkelés elsősorban kora gyermekkorban, leggyakrabban 4–6 éves kor körül bukkan fel, az iskoláskorú gyermekek 20 százalékánál jelentkezhetnek tünetek. A legsúlyosabb időszak 8–12 éves korban figyelhető meg. A tikkelés fiúknál 3-4-szer gyakrabban fordul elő, mint lányoknál. A tikkelés sokszor családi halmozódást mutat, bár a pontos öröklésmenet nem ismert. A tik-zavarban szenvedők számos más viselkedési problémát is mutathatnak: a gyermekek felénél kényszercselekvések-kényszergondolatok (OCD) és hyperaktivitás-figyelemzavar szindróma (ADHD) is jelen van.

A tikkelés formái

A tikkelésnek mozgásos (motoros), valamint hangadásos (vokális) formáit különítjük el, mindkét csoporton belül megkülönböztetünk egyszerű és komplex formákat.

A motoros tik

Az első tünetek legtöbbször egyszerű mozgásos tikek, melyek leggyakrabban az arcon és a fejen jelentkező rövid, szabálytalan mozgásokat jelentenek, de ritkán előfordulhatnak a vállakban, a törzsön, illetve a karokon is. Az akaratlan mozdulatok sokszor célszerűnek tűnnek. A gyerekek gyakran

társítanak is egy akaratlagos mozdulatot a tikhez, pl. elsimítják a hajukat a fejrázás után a haj elsöprése céljából, de egy idő után feltűnő, hogy kompenzáló mozdulatról van szó.

Az egyszerű motorikus tik formái nagyon enyhék, a leggyakoribbak a fej-nyak mozgásai: fejrázás, fejbiccentés, grimaszolás, nyelvnyújtogatás. Ezek akár izomrándulásokat, fájdalmat is okozhatnak. További motorikus tikek a vállrándítás, orrhúzogatás, szemforgatás, a kézrázás, a karok behajlítása/nyújtása, has megfeszítése, törzscsavarás és lábdobogás.

Gyakori pislogás

A hunyorgás és a pislogás gyakori jelenség a gyermekeknél, melyet a szem körüli finom izmok ritmikus, akaratlan összehúzódása okoz. Amikor ezeket a tüneteket tapasztalják a szülők, gyakran szemészeti okokat sejtenek a háttérben.

Az összetett motorikus tik

Az összetett motorikus tik esetén egymástól jól megkülönböztethető, több izomcsoportot érintő és meghatározott lefolyást mutató összetett mozgás tapasztalható. Ilyen kombinált mozgás például a szökdécselés, ugrálás, szokatlan, bizarr mozdulatokkal járás, tárgyak és emberek kényszeres megérintése, tapogatás, szagolgatás. Az összetett motorikus tikek közé tartozik az echopraxia, vagyis mások mozdulatainak, gesztusainak átvétele; valamint a kopropraxia, ami obszcén vagy a társadalmi normák szerint helytelen mozdulatok, gesztusok akaratlan végrehajtását jelenti.

A vokális tik

A vokális tik egy hang, hangsor ismétlődő, akaratlan kimondása, esetleg a felső légutakon képződő hangszerű jelenség. Egyszerű vokális tik lehet például a szipogás, szimatolás, dünnyögés, röfögés, valamint a sóhajtozás, ásítozás is.

Gyakori krákogás, köhögés

A vokális tikkelés jelentkezhet − gyakran környezetet is zavaró − száraz, krákogó köhögés, köhintés formájában, miközben megfázás nem áll fenn. A köhögési tik csak nappal figyelhető meg, és gyakran gégészeti vagy allergológiai problémának vélik a szülők. Ezek a tünetek néha egy torokfertőzést követően alakulnak ki, és később válnak akaratlan tikké.

Összetett vokális tik

Az összetett vokális tikek során a helyzethez nem illő szavak, szótagok, rövid mondatok ismételgetése jelentkezik. Echoláliának nevezzük azt az összetett vokális tiket, amikor valaki mások szavait/mondatait különösebb ok nélkül ismételgeti, míg a koprolália obszcén tartalmú szavak ismételgetését jelenti. Előfordul, hogy a beteg a saját maga által mondott szavakat, szótagokat dadogáshoz hasonló módon hajtogatja, a vokális tik ezen formáját paliláliának hívjuk.

A Tourette–szindróma

A tik-rendellenességnek – a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) alapján – átmeneti (egy éven belül megszűnő) és krónikus (egy éven túl is fennálló) típusa létezik.

A Tourette-szindróma annyiban különbözik a krónikus tik-zavar diagnózisától, hogy a motoros és vokális tünetek együttesen állnak fenn, de semmivel nem súlyosabb, és a lefolyása sem különbözik attól. Minden krónikus tik-zavarra igaz, hogy az esetek kb. kétharmadában 18-20 éves kor között drasztikusan csökken a tünetek súlyossága, felnőttkorra csak az esetek kis részében maradnak meg a

tünetek. A Tourette–szindróma a becslések szerint az iskoláskorú gyerekek 0,1–1 százalékánál fordul elő.

A Tourette-szindróma lefolyása

A betegség nagyon összetett, lefolyása alatt a tikek típusa, helye, gyakorisága, súlyossága változik -minden eset egyedi. Gyakran társulhat hozzá hiperaktivitás- és figyelemzavar, valamint impulzuskontroll-zavar.

A Tourette–szindrómásoknál jelentkező kényszerek tipikusan feltűnő viselkedési formák: különféle rituális cselekvések – például rendezgetés, illetve újból és újból felmerülő kényszergondolatok, ami miatt a gyermek nem tudja a figyelmét másfelé irányítani. A Tourette–szindrómával élőkre jellemző lehet a tökéletességre törekvés: adott cselekvést addig ismételnek, amíg nem érzik tökéletesnek.

A Tourette–szindróma nem gyógyítható, de viselkedésterápiával és gyógyszeres kezelés segítségével a tünetek jelentősen enyhíthetők.

Fontos megemlíteni, hogy egyéb, Tourette-szindrómától eltérő idegrendszeri betegségek tünete is lehet a tikkelés.

A tikkelés oka

A betegség oka ismeretlen. A leginkább elfogadott elmélet szerint az agyi ingerületátvivő anyagok, az ún. neurotranszmitterek, elsősorban a dopamin és szerotonin egyensúlyának megbomlásával kialakuló dopamintúlsúly okozza.

Meddig tart a tikkelés?

Felnőttkorba érve a tünetek – valószínűleg az agy érési folyamatainak megfelelő mértékű előrehaladása miatt- enyhülnek vagy elmúlnak. Nagyobb tanulmányok azt mutatják, hogy serdülő- vagy felnőttkorra az esetek egyharmada tünetmentes lesz, további harmadánál enyhülnek a tünetek. Ugyanakkor elmondható, hogy minél korábbi életkorban, minél markánsabb, minél komplexebb tünetek jelentkeznek, annál hosszabb ideig maradhatnak fenn.

A tikkelés kezelése

A tikkelés sem a gyermek egészségére, sem intellektuális képességeire nincs hatással. A tünetek gyakran enyhék, komolyabb kezelést nem igényelnek, ehhez azonban tudnunk kell, hogy miről van szó. Ha nem vagyunk biztosak a dologban, többnyire a háziorvos is felvilágosítást tud adni.

A szemrángás egyik lehetséges okaként felmerülhet esetleg valamilyen ásványi anyag, elsősorban a magnézium hiánya, ugyanis a magnézium fontos szerepet játszik az izmok és idegek megfelelő működésében. A tikek miatt azonban az esetek többségében semmiféle kezelés nem szükséges. Ha a tünetek nem zavarják a mindennapi normális életvitelt és nem okoznak lelki megterhelést, akkor elsősorban támogatásra és tájékoztatásra van szükség. Az orvos vagy pszichológus részéről a tünetek elmagyarázása, tanácsadás, hosszabb beszélgetés sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a tikek gyorsan elmúlnak. A szülők megértve, hogy miről van szó, könnyebben elfogadják a helyzetet és a gyerek is megszabadul a szándékosság vádjától. Mindenképp gondolni kell az önbizalom erősítésére, a megfelelő önértékelésre.

Hogy viselkedjünk a tikkelő gyermekkel?

Fontos, hogy a gyereket ne figyelmeztessük, főleg ne szóljunk rá, hogy „hagyd már abba”, mert a gyermek nem tudja a cselekvését irányítani. Természetesen sokszor nehéz, de meg kell próbálni nem észrevenni a tüneteket.

Fontos, hogy a tikkelő gyermeket ne büntessük, ne szégyenítsük meg!

Kiemelt fontosságú pedagógusok pszichoedukációja is, elengedhetetlen, hogy ők is tudjanak a problémáról és a szülőkhöz hasonlóan kezeljék a helyzetet. Ők tudnak segíteni abban is, hogy az iskolatársak ne csúfolják, hecceljék a gyereket, illetve meg tudják védeni az esetleges kiközösítéstől.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Orvosi segítséget akkor érdemes kérni, ha a tünetek jelentős kényelmetlenséget okoznak, zavarják a napi aktivitást, elvonják a figyelmet, vagy a környezet stigmatizálja gyermeket, ami szociális elszigetelődéséhez vezet. Ha a háziorvos súlyosabbnak látja a helyzetet, szakorvoshoz, elsősorban gyermekpszichiáterhez vagy pszichológushoz fogja irányítani a gyermeket. Neurológusra akkor lehet szükség, ha más betegségtől, például epilepsziától kell elkülöníteni a tik-rendellenességet.

A nem-gyógyszeres kezelések közé a különböző viselkedésterápiákat soroljuk. Ennek egyik fajtája, amikor megtanítják a gyermeket a tiket megelőző érzés felismerésére és összekötésére valamilyen akaratlagos viselkedéssel, amelyik egyben akadályozza a tik kitörését. A viselkedésterápiák vagy a szintén használatos relaxációs tréningek a kevésbé súlyos esetekben jönnek szóba.

Számos gyógyszeres kezelés is létezik. Ezek alkalmazásánál az orvosnak mérlegelni kell, hogy a kedvező hatás és a szinte minden gyógyszernél fellépő kisebb-nagyobb mellékhatások olyan egyensúlyban legyenek, hogy a jó közérzet és a megfelelő iskolai teljesítmény is megmaradjon. Természetesen a fent említett esetleges társuló betegségeket is kezelni kell!